A Tempus Közalapítvány tájékoztatása szerint az Erasmus+ program 2014-es induláskor az Európai Bizottság a megélhetési költségek alapján három kategóriába sorolta a programban részt vevő országokat, és maximálta a legdrágább országokban adható támogatás összegét.
A program hazai koordinálását végző Tempus Közalapítvány mostani döntése lehetővé teszi, hogy a másik két kategóriába tartozó 21 országban is havi 50-100 euróval magasabb ösztöndíjat kapjanak a hallgatók, mint korábban. Így a 2016/2017-es tanévtől többek között a magyarok körében legnépszerűbb Németországban, vagy spanyol, holland, lengyel és máltai tanulmányok esetén is több pénzből gazdálkodhatnak a kiutazó egyetemisták.
A megemelt összegtől azt várják, hogy a jövőben még többen kapcsolódnak be a legnépszerűbb uniós mobilitási programba. Ezt kiegészítő támogatásokkal is segítik: az ösztöndíjon felül a következő tanévben várhatóan több mint 600 magyar Erasmus hallgató részesülhet havi 100 euró szociális támogatásban, és évente 20-30 diák kaphat támogatást tartós betegségéhez kapcsolódó extra kiadásai miatt.
Jelenleg 53 magyar felsőoktatási intézménynek vannak Erasmus kapcsolatai, és hazánkból évente 4300 hallgató vesz részt a programban. A pályázás feltételeiről és a jelentkezési határidőkről az egyetemi és főiskolai Erasmus+ koordinátorok tudnak bővebb felvilágosítást adni. További információ a www.erasmusplusz.hu oldalon található.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető