A TASZSZ orosz hírügynökségnek egy másik forrás pedig azt mondta, hogy a pénzügyminisztérium a június 19-étől számított egy héten belül jelenik meg a nemzetközi piacon adósságpapírjaival - írja az MTI.
Az orosz pénzügyminisztérium nem kommentálta az orosz állami hírügynökség értesüléseit.
Kapcsolódó
Korábbi közlések szerint az orosz pénzügyminisztérium idén 3 milliárd dollár értékben tervez új kötvényeket piacra dobni és 4 milliárd dollárért lejáró adósságpapírokat újakra cserélni.
Oroszország tavaly májusban bocsátott ki először dollárban jegyzett eurókötvényt azóta, hogy nemzetközi pénzügyi szankciókkal sújtották a Krím annektálása miatt. Az 1,75 milliárd dollár összegű, 10 éves lejáratú adósságpapír kibocsátásában az orosz VTB Capital segédkezett.
Oroszország előzőleg 2013 szeptemberében adott el utoljára kötvényeket külföldön, akkor 7 milliárd dollár értékben.
Legolvasottabb
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Újabb európai ország tiltja meg a fiataloknak a közösségi média használatát
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára