Közös sajtótájékoztatójukon Johnson - aki több mint fél évtized után az első Moszkvába látogató brit külügyminiszter - leszögezte: Nagy-Britannia nem hagyhatja figyelmen kívül azt, hogy Oroszország szerte a világon, így Németországban, Franciaországban és az Egyesült Államokban beavatkozik a választásokba. Erre szerinte bőven van bizonyíték. Célzást tett rá, hogy a brexit ügyében is történt hasonló, sikertelen kísérlet. Johnson a kifogások között sorolta fel Oroszország ukrajnai és szíriai fellépését, valamint a csecsenföldi melegek üldöztetését - írta az MTI.
Lavrov "nem kielégítőnek" minősítette az orosz-brit kapcsolatok állapotát. Elmondta, hogy Moszkva és London meg akarja találni az útját a kétoldalú problémák meghaladásának. Nem hagyta szó nélkül a "meglehetősen sértő módon" megfogalmazott vádakat, egyebek között azt, hogy - mint mondta - "egy bűnözői rendszert támogatunk Szíriában, agresszorok és megszállók vagyunk, akik idegen területet csatolunk el".
Lavrov arra hívta fel a brit felet, hogy konkrétan vizsgálja meg a tényeket és az orosz álláspontot az említett ügyekkel kapcsolatban. Emlékeztetett rá, hogy Oroszország nem tett agresszív lépést Nagy-Britanniával szemben, és nem is vádolta Londont semmivel.
Közölte, hogy Oroszország szeretné elérni a kétoldalú kormányközi kereskedelmi és beruházási bizottság munkájának mielőbbi felújítását. Beszámolója szerint brit vendégével megállapodott arról, hogy a két ország az ENSZ Biztonsági Tanácsa állandó tagjaként együtt fog működni a Koreai-félszigeten kialakult helyzet rendezése érdekében. Johnson szavai szerint London és Moszkva céljai nem esnek egybe Észak-Korea kérdésében, de a béke megőrzése közös cél.
Lavrov egyebek között arra is kitért, hogy a két ország szakszolgálatainak terrorellenes együttműködését még mindig gátolja, hogy a Litvinyenko-ügy miatt London megszakította kapcsolatait az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálattal (FSZB).
Alekszandr Livinyenkót, az orosz titkosszolgálat Nagy-Britanniában politikai menedékjogban részesült volt tisztjét 2006-ban Londonban poloniummal mérgezték meg volt kollégái. Az ügy miatt megromlott viszonyt tovább súlyosbította az ukrajnai orosz beavatkozás.
A miniszteri tárgyalást követően elhangzott, meglehetősen hűvös hivatalos nyilatkozatok mellett, legalábbis személyes szinten, némi enyhülés is megmutatkozott pénteken a felek között.
"Engedjék meg, hogy közöljem: ruszofil vagyok. Méghozzá elkötelezett ruszofil" - mondta a sajtótájékoztatón Johnson. Hozzátette, hogy gyökerei vannak Moszkvában és hogy ő az első brit külügyminiszter, akit Borisnak hívnak. "Kérem, ne kételkedjenek benne, hogy a kapcsolataink javítására fogok törekedni!" - hangoztatta.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Eldőlt: ez a lista már biztosan nem lesz ott a szavazólapon