Mirsad Đerlek szerb egészségügyi államtitkár kijelentette, hogy a szakemberek tárgyalnak a koronavírus elleni védőoltás negyedik dózisának szükségességéről, mivel az új törzsek megjelenésével csökken a vakcina hatásossága - adta hírül a vajdasági Szabad Magyar Szó.
– Annak ellenére, hogy az első és a második adaggal nem sikerült meggyőznünk a polgárokat, ez nem jelenti azt, hogy a harmadik adaggal nem tettünk jót, folytatnunk kell, nyilvánvaló hogy szükségünk van egy negyedik adagra – mondta Đerlek. A válságtörzs egészségügyi szakemberei mérlegelni fogják a negyedik oltás szükségességének kérdését.
Izrael már megkezdte a negyedik adag adását a 60 év felettieknek, a járványhelyzet alakulásának függvényében Szerbia is követhez. Eközben Portugáliában és Dániában az emberek 80 és 85 százaléka kapott két dózis oltást, de mivel késtek a harmadikkal, megteltek a kórházak, amikor a második dózis hatása enyhült.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások