Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közlése szerint a hajón lévő magyar állampolgárok jól vannak, jelenleg is tünetmentesek, de mivel a személyzet tagjai, további két hét karantén vár rájuk is - idézi a miniszter Facebook bejegyzését az MTI.
A minisztérium kapcsolatban marad velük, és ezután is mindenben segíti őket - tette hozzá.
Diamond Princesst a jövő héten az utolsó utas is elhagyhatja. Az idősebbeket a japán hatóságok döntése alapján már csütörtökön elkezdték evakuálni, hogy kórházba vihessék őket.
Az óceánjárón 56 országból 2666 utas, valamint az 1045 fős legénység tartózkodott. A hajó január 20-án indult el a Tokió melletti Jokohama kikötőjéből, és február 3-án tért vissza oda. Az utasok között egy koronavírussal fertőzött kínai állampolgár is volt.
Koronavírus
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt