Úgy tűnik, meghozta az oroszok kedvét a vakcinabizniszhez az a siker, amelyet a Szputnyik V nevű oltásuk ért el a napokban azzal, hogy a tekintélyes nyugati The Lancet orvosi szaklap felmagasztalta a készítményt - derül ki a Bloomberg cikkéből. Az orosz gyógyszerfejlesztők tárgyalásokat kezdtek a kínai CanSino Biologics Inc. vállalattal arról, hogy kombinálják kettejük koronavírus-oltását. Reményeik szerint ezzel elsősorban a koronavírus új mutációi ellen hozhatnák létre hatásos védelmet kínáló oltást.
Az orosz állami befektetési alap, amely részt vett a Szputnyik V fejlesztésének finanszírozásában előzetes megállapodást kötött a tiencsini vállalattal, illetve a Petrovax Pharm Llc egészségügyi befektetési céggel, amely Vlagyimir Potanyin orosz milliárdos tulajdonában van arról, hogy a közös oltással kapcsolatos teszteket Oroszországban végeznék el - tudta meg a Bloomberg négy informátortól. A CanSino partnere Oroszországban korábban is a Petrovax volt.
Többszörös előny
A kísérletek eredményeként a Szputnyik V második dózisát a CanSino készítményére cserélnék le abban a reményben, hogy ezzel hatékonyabb védettséget lehet kialakítani. Várakozások szerint egy hónapon belül bejelenthetik a kezdeményezést. A két vállalat egyelőre nem kommentálta a hírügynökség értesülését. Kirill Dmitrijev, a befektetési alap igazgatója egy korábbi interjúban jelezte, hogy terveznek kínai-orosz együttműködést, de részletekről nem beszélt.
Szakértők üdvözlik azokat a kezdeményezéseket, amelyek többféle készítményt egyesíthetnek. Az Oxfordi Egyetem kutatói például a közreműködésükkel kifejlesztett AstraZeneca-vakcinát kombinálnák a Pfizet/BioNTech készítményével, a Szputnyik és az AstraZeneca-vakcina keverékét elkezdték tesztelni Azerbajdzsánban és az Egyesült Arab Emírségekben. Az orosz-kínai kombó főként a feltörekvő országok vakcinaellátásában jönne jól, mert egyesítené a két fél egyébként szűkös gyártási kapacitását.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott