Szlovákiának hét, nemzetközi utasforgalmat lebonyolító polgári repülőtere van, közülük a legjelentősebb az éves átlagban mintegy kétmillió utast ellátó pozsonyi Stefánik repülőtér (BTS), illetve a kassai (KSC) és a poprádi (TAT) légikikötő.
A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség szerint a kormány biztonsági tanácsa a koronavírus veszélyével összefüggésben további intézkedéseket is hozott, ezek közé tartozik, hogy a határátkelőkön szúrópróbaszerű vizsgálják majd az utasokat, illetve az egészségügyi minisztérium hatásköre alá rendelve egy vészhelyzeti csoportot is létrehoznak, amely járvány idején a szükséges intézkedések megtételével foglalkozik majd.
Szlovákiában, bár már több gyanús esetet megvizsgáltak, eddig nem mutatták ki a koronavírus jelenlétét.
Koronavírus
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ