Az orosz járványszakértők és más egészségügyi szakemberek úgy vélik, hogy az új, Angliában feltűnt koronavírus-mutáció miatti aggodalmak eltúlzottak, annak ellenére, hogy ez a változat fertőzőbb, mint az eredeti kórokozó - írja a Moscow Times. Oroszország minden bizonnyal az ő tanácsaikra hallgatva nem zárta le repülőtereit az Egyesült Királyságból érkező légi járatok előtt.
Ezt megelőzően Nagy-Britanniában szigorú korlátozásokat vezettek be a becslések szerint a korábbinál 70 százalékkal fertőzőbb koronavírus-változat terjedésének lelassítása érdekében.
Kapcsolódó
További vizsgálatok szükségesek annak eldöntéséhez, hogy az új változat dominánssá vált-e a fertőzésekben - mondta Alekszandr Sesztopalov novoszibirszki kutató, aki a szibériai városban működő, járványegészségügyre specializálódott kutatóközpont vezetője. A vírus folyamatosan, tempósan mutálódik - magyarázta a tudós -, miközben ez nem érinti a fertőzése miatt elhunytak számát. A halálozási ráta folyamatosan az egy és három százalék között maradt.
Minden rendben lesz...
Miközben a London-Moszkva repülőjáratok normál módon közlekednek, az oroszországi válságstáb tudatta a nyilvánossággal, hogy rajta tartják a szemüket a brit utasforgalmon. Alekszandr Mjasnyikov kardiológus, Oroszország koronavírus-tájékoztatási központjának korábbi vezetője úgy véli, hogy a más országokban bevezetett utazási korlátozások haszontalanok. Ez az "új" mutáció szeptember óta ismert, következésképpen régen túljutott már a brit szigeten - fejtegette a közösségi médián megjelent posztjában.
Viktor Zujev, az orvostudományok doktora meglepődött azon, mekkorát mutálódott a vírus, de úgy véli, hogy ez normális annak tükrében, hogy az egész világon terjed, így a nagy számok törvénye alapján be kellett következnie ennek a ritka fejleménynek is. Szerinte a koronavírus-vakcinák, beleértve ebbe az orosz fejlesztésű oltást is megbirkóznak az új vírusváltozattal, az emberi immunrendszer ugynais a vakcinák hatására ezt is úgy érzékeli, mint ami ellen harcba kell szállnia.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon