Litvániában a nyitott, teraszos kávéházakban több a vendég, mint a hely, a munkaadók dolgozókat keresnek, a GDP az első negyedévben 2,5 százalékkal növekedett éves szinten - adta hírül a lengyel Rzeczpospolita. Az elmúlt év negyedik negyedéhez képest a litván gazdaság 0,2 százalékkal zsogorodott - derült ki a friss statisztikai adatokból. A leginkább az ipar szenvedte meg a válságot (-0,21 százalék), az ingatlanpiac (-0,13 százalék), illetve a kis- és nagykereskedelem, valamint a szállítás.
A balti országban a múlt hónap végén kezdődtek a lazítások: a járdákra visszatértek a kávéházi teraszok, s mint azt a Delfi portál megtudta, az emberek élnek a nyitott helyek kínálta lehetőségekkel. Hiány lett a kerthelyiségbe való bútor, minden hely foglalt, de ahogy a tulajdonosok mondják, az emberek türelmesen várnak a sorukra, mert már nagyon hiányolták a vendéglőzést.
Kapcsolódó
Hasonlóan a magyarországi vidéki szabályokhoz Litvániában is csak kerthelyiségben lehet felszolgálni vagy el lehet vinni az ételt-italt. Ezeken a helyeken le lehet venni a maszkokat is az arcokról. A munkapiacon is beindult az élet, az új ajánlatok száma a dolgozóknak 40-47 százalékkal nőtt. És ugyan kevesebb az ajánlat, mint a karantén előtt, de a tendencia egyértelműen javuló képet mutat.
A pénzügyi tárca előrejelzése szerint az éves GDP-adat attól függ, mennyire gyorsan tudják kezelni a járvány hatásait. A GDP széles határok között, 2,8 és 7,3 százalék között csökkenhet.
Koronavírus
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok