Milanko Šekler virológus a szerb köztelevíziónak nyilatkozva azt mondta, sovány vigasz az, hogy a koronavírusos betegeknek arányában csak kis százaléka kerül kórházba, mivel nagyon sok a fertőzött, húszezer új fertőzöttből pedig 200 kórházi kezelésre szorul - írta a vajdasági Szabad Magyar Szó. Az orvos figyelmeztetett, hogy a napi halálesetek száma is igen magas.
Šekler szerint a nyár már nyugalmat hoz, de csak az oltottak számára. A műsorban bemutatta az Egyesült Királyságban – ahol igen magas az átoltottság – készült grafikonokat, melyek azt mutatják, hogy habár jelenleg magas a napi fertőzöttek száma, az omikron vírustörzs sokkal kevesebb halálesetet okoz, mint az alfa, vagy a delta koronavírus-változat, amikor domináns volt.
A szakember rámutatott, hogy Szerbiára ez nem vonatkozik, mivel itt sokkal kevesebben vették fel a védőoltást, így ahogyan egyre több a fertőzött, a halálesetek száma is egyre nagyobb.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás