Világszerte már több mint két millió esetben diagnosztizálták a Covid-19 betegséget: összesen 2 071 710 fertőzést tartanak nyilván, de ebből az aktív esetek száma 1 422 380 - ami 41 003 új regisztrált esetet jelent csütörtök reggel 9-ig 24 óra alatt. A gyógyultak száma már eléri az 512 252 főt. Globálisan már 137 078 áldozatról tudni, egy nap alatt a számuk 6 395-tel nőtt.

A helyzet továbbra is az Egyesült Államokban a legsúlyosabb, már 644 188 esetet tartanak nyilván. Járványügyi szakemberek szerint, még továbbromolhat a helyzet, de Donald Trump amerikai elnök szerdán este a Fehér Házban arról beszélt, hogy már túl vannak a kitörés csúcspontján, és meglebegtette, hogy újraindulhat lassan az élet, a gazdasággal egyetemben. A legfőbb járványügyi hatóság vezetője, Anthony Fauci azt mondta, hogy bár korai jóslatokba bocsátkozni, de a sportesemények megtartása lehetséges. Ehhez üres stadionokban, nézők nélkül lehet lebonyolítani a játékokat, a sportolókat pedig szigorú megfigyelés alatt hotelekben kell elszállásolni - idézi a Firstsport.com a szakembert.

Spanyolországban ismét csökkent a napi elhalálozások száma, szerdán már csak 523 esetet rögzítettek. Összesen már 18 579 áldozatot követelt a koronavírus-kitörés, eddig pedig 177 633 fertőzést diagnosztizáltak. Az új esetek száma nőtt, de csökkent az intenzív ellátásra szorulók aránya is, amit már pozitívumként élnek meg. A megnőtt fertőzésszám mögött vélhetően az lehet, hogy sok idős- és szociálisotthont kezdtek el vizsgálni - derül ki az El País összefoglalójából.

Csak a grafikonokat nézve megint éles kiugrás látszik a francia új eseteknél, de az egészségügyi minisztérium szerint ez megtévesztő: húsvétkor sok tesztet vettek le, amelyeket csak a szerdai adatokban összesítettek. Már pozitívumként élik meg, hogy ismét csökkent a kórházi halálozások száma: szerdán 514 esetről számoltak be, míg kedden 541 áldozatot követelt a betegsség. Eddig Franciaországban 10 643 halálos halottról tudnak. Viszont nőtt az idősotthonokban a halálozások száma: kedden még csak 221 áldozatról számoltak be, ez 924-re nőtt szerdán. Az adatok itt is megtévesztők, mert sok, a hosszúhétvégén történt esetet jelentettek.

Az országban örülhetnek annak is, hogy a járvány kezdete óta először csökkent a kórházban kezeltek száma 513 fővel. Jelenleg már csak 31 779 embert kell az ellátóhelyeken ápolni. A lassulás alapján arra következtetnek, hogy enyhült a Covid-19 terjedése. Franciaországban összesen 106 206 esetben diagnosztizálták a betegséget, az aktív esetek száma 58 084, ami csak 483 új regisztrációt jelent, ennél lényegesen gyorsabban nő a gyógyultak száma: csak szerdán 2150 emberről mondták azt, hogy felépült, összesen már 30 955 van túl a betegségen - áll a France24 összefoglalójában.

Olaszországban összesen 1127 új esetet jelentettek, ami enyhe visszaesés az előző napokhoz képest. Összesen 105 418 aktív esetről tudnak a helyi hatóságok, a kitörés kezdete óta pedig 165 155 esetet tartanak számon. Intenzív kezelést már csak 3079 fő igényel, ami 3,4 százalékos csökkenés az előző napokhoz képest. Viszont 368 emberrel csökkent a kórházban kezeltek száma is, összesen 27 643 fő szorul orvosi felügyeletre - írja az il Messaggero. A portál arról is beszámol, hogy Lombardia tartomány május 4-én jelentősen oldana a kijárási tilalmakon, amit az olasz kormány ellenez.

Szlovákiában sok a fiatal beteg, Szerbia bezárkózik

Összesen 863 esetben találtak fertőzöttet Szlovákiában a járvány kezdete óta, szerdán újabb 28 főnél tárták fel a koronavírus-fertőzést. Az országban már intenzíven tesztelik a romatelepeket, a szociális ellátóhelyeket és idősgondozókat. Már közel 32 ezer tesztet végeztek el, naponta átlagosan 1500-1800 darabot, de szerdán csak 1358 mintát vizsgáltak meg.

Négy új halálesetet tulajdonítanak a betegségnek, ami majdnem egy hónap után az első alkalom, hogy új áldozatot követelt a kitörés. Ebből három beteg Bazin város idősotthonában halt meg, egy 89 éves elhunytnál pedig utólag mutatták ki a nagyszombati kórházban a Covid-19-et okozú vírust. 151 embert gyógyultnak nyilvánítottak már, egy nap alatt 38 fővel ugrott a számuk. Az aktív eseteknél így csökkenés látható: csak 710 ismert fertőzött van az országban - derül ki az Aktuality.sk összefoglalójából, amelyben megemlítik, hogy a rendőrséget egyre gyakrabban riasztják családon, vagy háztartáson belüli erőszak miatt.

Ukrajnában - a Kyiv Post szerint - újabb 397 fertőzöttet találtak, így már 4161 esetben találtak koronavírusos beteget a hatóságok. Az áldozatok szám 116. Az ország gazdaságát erősen megviseli a jelenlegi járvány és a nyomában kibontakozó válság, ezért a Világbanktól már 150 millió dollárnyi hitelt vettek fel, hogy támogathassák a vállalkozásokat.

A Stratégiai Kommunikációs Csoport szerda esti közlése szerint meghalt további tíz, koronavírussal-fertőzött beteg. Ezzel 372-re nőtt az áldozatok száma Romániában - írja a Maszol.ro portál, amely szerint április 16-tól újabb 30 napra meghosszabbítják a koronavírus terjedése miatt március 16-án bevezett szükségállapotot. Az országban jelenleg kijárási korlátozások vannak érvényben, a fertőzöttek száma 7216-ra nőtt.

Szerbiában Aleksandar Vuèiæ államfő kedd esti bejelentésének értelmében ezen a hétvégén pénteken 17 órakor veszi kezdetét a kijárási tilalom, és kedden hajnali 5 órakor ér véget. Ez lesz az eddigi leghosszabb kijárási tilalom. Az említett időszakban kizárólag a külön engedéllyel rendelkező polgárok hagyhatják el otthonaikat. délután közzétett adatok értelmében az országban eddig 4873 személy fertőződött meg a SARS-CoV-2 vírussal - írja a Magyar Szó.

A 24 órával korábban közzétett adatok ismertetése óta 2880 koronavírustesztet végeztek el, ebből 408 volt pozitív. Az országban jelenleg 3245 személyt gyógykezelnek kórházban és 128 személynek van szüksége lélegeztetőgép segítségére a légzésben. Egy nap alatt 5 újabb személy hunyt el a fertőzés szövődményeinek következtében, két férfi és három nő, átlagéletkoruk 69 év. Ezzel 99-re növekedett az elhunytak száma  - 68 férfi és 31 nő. Az eddigiekben 26 278 koronavírustesztet végeztek el az országban.

Horvátországban is idősotthonokban találták meg a járvány új gócpontjait, kivált egy zágrábi intézmény lehet fertőzött. Az Index.hr arról számol be, hogy szerdán 37-tel nőtt a fertőzöttek száma, amely már meghaladja az 1740-et. Két új haláleset is történt, így már 33-ra nőtt a helyi áldozatok száma. A gyógyultak aránya 27 százalékra nőtt az összes esethez visszonyítva, miután 58 emberről mondták azt az orvosok, hogy felépült a Covid-19-ből.

Szlovéniában 28 új beteget diagnosztizáltak, amivel már 1248-ra nőtt az összes esetszámuk. Öt újabb ember halálát okozta a vírus, az összes áldozat száma így már 61-re nőtt. De örömteli hír, hogy újabb 13 ember gyógyult ki a betegségből, összesen már 165 esetben mondták ezt ki az orvosok. Az intenzívteszteléssel egyelőre nem álltak le: a Magyarországhoz képest ötödakkora lakosságú országban már 37 114 vizsgálatot végeztek el, tartva a legalább 1100-as napi mintavételi szintet. Egyre kevesebben vannak kórházba: hét újabb embert engedtek haza, az intenzív osztályokon pedig már csak 34 főt ápolnak - foglalja össze a napi eseményeket a 24ur.com helyi hírportál.

Az ország gazdaságát, főként a turizmust sújtja a válság, amely miatt már 84 470 fő veszítette el az állását, de szerdán csak 689 elbocsátást jelentettek, ami egy százalékos csökkenést mutat. Az ország azt tervezi, hogy tovább lazít a kijárási tilalmain, engedélyezi hogy bizonyos sporttevékenységeket kültéren folytatni lehessen, valamint hogy a mezőgazdasági idénymunkákat akár csoportosan is végezhessék a napszámosok.

Magyarországon elhunyt újabb 8 többségében idős krónikus beteg. Ezzel 142 főre emelkedett az elhunytak száma, 199-ene pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. A kormányzati információs portál szerint 12 737 ember van hatósági házi karanténban és eddig 38 489 tesztet végeztek - ahogy azt korábban megírta a Napi.hu.

Az alábbi térképen élőben követheti a járvány terjedését a világon: