A tiltakozók a prágai Vencel téren gyülekeztek, majd átvonultak a városon a Szabadságot! jelszót skandálva. A felszólalók kétségbe vonták a jelenlegi oltások hatékonyságát, elutasították a gyermekek beoltását és az arcmaszk viselését. Szombaton hasonló, de kisebb tüntetéseket tartottak több cseh városban, így Brnóban, Usti nad Labemben, Olomoucban (Olmütz), Karlovy Varyban és Ceske Budejovicében - idézi az MTI hírét a Hvg.hu.
Az előző cseh kormány december elején tette kötelezővé a védőoltást a hatvan év felettiek, az egészségügyi dolgozók, a szociális gondozók, a rendőrök, a tűzoltók és az orvostanhallgatók számra. Andrej Babis kormányát decemberben az októberi választásokon győztes ötpárti koalíció által alakított, Petr Fiala vezette kabinet váltotta fel. Az új kormány ellenezte az idősek beoltását, de nem zárta ki, hogy a járvány alakulásától függően egyesek számára kötelező lesz. A kormány várhatóan február végéig jelenti be, hogyan döntött.
A hatóságok várakozásai szerint a gyorsan terjedő omikron variáns lesz az országban a jövő héten a domináns változat. A 10,7 milliós cseh lakosságból 6,7 millió kapta meg a teljes oltási sort, több mint 2,8 millióan pedig már az emlékeztető oltást is.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton