A koronavírus eddig összesen közel 46,9 millió embert fertőzött meg a világon - derül ki az amerikai Johns Hopkins Egyetem magyar idő szerint kedden reggel - nem sokkal 7 óra előtt - frissített adatai szerint.
Picit lassabban terjed a járvány
Egy nap alatt - vagyis a hétfő reggeli helyzethez képest - több mint 351 ezren fertőződtek meg, ez lassulást jelent az előző naphoz képest. Vasárnapról hétfőre ugyanis majdnem 438 ezer új fertőzöttet regisztráltak. Ugyanakkor lényeges, hogy hogy a világ országaiban eltérőek a járványügyi protokollok, ezért a fertőzöttek valós száma eltérhet a Johns Hopkins Egyetem által közöltektől. Az amerikai egyetem statisztikái szerint október 30-án azonosították a legtöbb fertőzöttet a világon, aznap több mint 570 ezren fertőződtek meg.
Keddre virradóra több mint 277 ezer ember meggyógyult, így összesen 31,3 millióan már túl vannak a vírus okozta betegségen (covid-19). Életét vesztette 5708 beteg, így a járvány halálos áldozatainak száma meghaladja az 1,2 milliót.
Amerikában már több mint 9,3 millió fertőzöttról tudnak
A világ különböző országai közül a fertőzöttek száma alapján az Egyesült Államokban a legsúlyosabb a járványhelyzet: az országban eddig összesen közel 9,3 millió fertőzöttet regisztráltak. Indiában 8,3 millióan, Brazíliában pedig több mint 5,5 millió fertőzöttről tudnak a hatóságok.
A Johns Hopkins Egyetem alábbi interaktív térképén az látszik, hogy a világ különböző országiban hol tart a pandémia.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője