Tudni kell azonban, hogy a munkaszüneti napokon a tesztek száma is mindig alacsonyabb, mint hétköznap. A vasárnapi tesztek számát hétfő este hozzák nyilvánosságra.
Az egészségügyi minisztérium statisztikája szerint vasárnap 48-an haltak meg a Covid-19 szövődményeiben, ami október közepétől a legalacsonyabb szám. A későbbi pontosítások alapján ez a szám általában megnő. A kórházban kezelt betegek száma 4500-ra csökkent, közülük mintegy 600 személy állapotát tartják súlyosnak az orvosok. Ezek az adatok is folyamatosan csökkennek az utóbbi hetekben - írja az MTI.
Kapcsolódó
A járvány kockázati tényezője a százpontos táblázaton, amelyben minden 20 pontos sáv bizonyos óvintézkedéseknek felel meg, már hét napja 57 ponton van, ami a harmadik kockázati sávnak felel meg. Az érvényben lévő óvintézkedések azonban eddig a negyedik sávnak felelnek meg. Csütörtöktől az enyhébb, a harmadik sávnak megfelelő óvintézkedések lépnek életbe.
A kormány döntése értelmében bizonyos korlátozásokkal kinyithat az összes üzlet, vendéglő és működhetnek a szolgáltatások. Az üzletek látogatóinak számát úgy korlátozzák, hogy 15 négyzetméterre jusson egy vásárló. A vendéglők a teljes férőhelyük felét használhatják, és négy személyre van korlátozva az egy asztalnál ülők száma. A nagy bevásárlóközpontokban lévő vendéglátóipari egységek azonban továbbra is zárva maradnak, ételt csak elvitelre adhatnak ki.
Megszűnik az éjjeli kijárási tilalom, és a jelenlegi hatról ötvenre emelkedik a kültéri közösségi akciókon engedélyezett résztvevők száma. Az arcmaszkok általános használata azonban csütörtök után is érvényben marad.
Csehországban december 12-ig szükségállapot van érvényben. Karel Havlícek ipari és kereskedelmi miniszter vasárnap kijelentette, hogy a kormány kérni fogja a parlamentet a szükségállapot meghosszabbítására az év végéig.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak