Sajtótájékoztatóján Bozinovic kiemelte: a jelenlegi járványügyi intézkedések január 31-ig vannak érvényben, mindazonáltal úgy vélte, még nem jött el az ideje a nagy enyhítéseknek.
Vili Beros egészségügyi miniszter vasárnap a sajtónak úgy nyilatkozott: első körben kinyithatnak a sportközpontok és az edzőtermek, valamint megkezdődhet a tantermi oktatás az általános iskolák felső tagozatos osztályaiban. Az alsó tagozatosok a múlt hétfőtől már járhatnak iskolába.
Horvátországban az utóbbi 24 órában 134 új fertőzöttet azonosítottak, a járvány kezdete óta számuk elérte a 229 054-et. Egy nap alatt 32 újabb beteg halt bele a fertőzés okozta Covid-19 betegség szövődményeibe, a halottak számát 4859-re emelve. Kórházban 1485 beteget ápolnak, közülük 138-an vannak lélegeztetőgépen. Az aktív esetek száma 2519.
Zágrábban elhunyt egy 10 éves gyermek, akinél úgynevezett sokszervi gyulladás (MIS-C) alakult ki. A kisfiút csütörtökön szállították kórházba magas lázzal és erős hasi fájdalommal, három nappal később belehalt a Covid-betegség súlyos szövődményeibe.
Zoran Barusic, a zágrábi járványklinika igazgatóhelyettese a közszolgálati televíziónak elmondta: a sokszervi gyulladás a koronavírus-fertőzésen átesett gyerekek körében fordul elő. Eddig húsz ilyen beteget jegyeztek fel Horvátországban, közülük négyen még kórházban vannak - tette hozzá.
Szlovéniában megjelent a brit variáns
Szlovéniában hétfőre 293-mal 158 123-ra nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az utóbbi 24 órában 19 beteg hunyt el, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 3379-re emelkedett. A koronavírusos betegek közül 1173-an vannak kórházban, 192-en intenzív osztályon. Az aktív fertőzöttek száma 18 350.
Az országban már megjelent a brit vírustörzs, ezért a szlovén kormány a hét közepéig felülvizsgálhatja a már bejelentett enyhítéseket, és akár újabb szigorításokat is bevezethet, ha az új vírustörzs elterjedtebb, mint ahogy most tudják.
Szlovéniában keddtől megkezdődhet a tantermi oktatás az általános iskolák első három osztályában. Ezt megelőzően azonban még kötelező tesztelésnek vetik alá a pedagógusokat.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Januári rezsistop: tényleg a hideg miatt kellett?