Régi szokásuk az arra járó oroszoknak és a turistáknak, hogy a moszkvai metró Revoljuciji plosagy állomásán megsimogatják a szovjet érában odakerült bronzszobrok bizonyos részeit, amihez babonás hiedelmek kapcsolódnak. Ugyanakkor az orosz főváros metróján naponta milliók utaznak, ezért az állandó dörzsölésnek a fém sem tud ellenállni.
Ennek eredményeként a moszkvai közlekedési vállalat szerint túlságosan lekoptak a szobrok, ezért arra kérik az utazókat, hogy a simogatást cseréljék fel érintés nélküli fohászkodásra - derül ki a Moscow Times cikkéből.
Kapcsolódó
A Vörös tér közelében lévő metróállomáson lévő szobrok simogatásának hagyománya 1938-ig nyúlik vissza. A Beuman Műszaki Egyetem diákjai dörzsölték először leckekönyveiket Ingus kutya orrához, amely egy határőrt ábrázoló szoborhoz tartozik. Az ifjak úgy vélték, hogy ennek köszönhetően átmennek a következő vizsgájukon. A szokást más kívánságokkal a többi utas is átvette, aminek eredményeként a kutya orra fényesen csillog.
A 76 bronzszobor közül mások is kabalává váltak. Egy diáklány cipőjének simogatása például a babona szerint szerencsét hoz a szerelemben és a házasságban. Egy tengerész kezében lévő zászló dörzsölésével jó napunk lehet, egy szovjet titkosszolgálati tiszt kezében lévő Mauser pisztoly simogatása a pénzügyekben hoz szerencsét.
Matvej Manizer szobrász alkotásai körül a legkülönösebb babona ahhoz fűződik, amelyen egy paraszt látható egy tyúkkal és egy kakassal. Vannak akik azt hiszik, hogy a madarak képesek eltüntetni a kifizetendő számlákat, míg mások szerint egyenesen a gonoszt testesítik meg, amely közeleg.
A metrót üzemeltető vállalat közleményében letette a főesküt, hogy a szobrok ugyanúgy szerencsét hoznak, ha nem simogatják őket, csak előttük állva kérik a közbenjárásukat az égieknél. Tapasztalt szoborsimogatók úgy vélik, hogy a telepatikus kommunikáció ugyanolyan hatásos lehet, mint a fizikai érintés.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el