A napokban Kijevben 21 betegnél igazolták, a nyugat-ukrajnai Rivne megyében pedig a koronavírusos betegek 80 százaléka a delta variánssal fertőződött meg. Augusztus 5-én még csak mintegy 150-en voltak Ukrajnában, akiknél a delta változatot azonosították.
Az UNIAN hírügynökség közben arról adott hírt, hogy a nyugat-ukrajnai Vinnicja megyében már halálos áldozatokat is követelt a delta variáns. A régió kormányzója közölte, hogy a megyében a vírusnak ezzel a változatával megfertőződött 25 beteg közül három időskorú - két 83 és egy 73 éves - elhunyt.
A legtöbb oltást a fővárosban, Kijevben adták be eddig, csaknem 667 ezren kapták meg az első, és mintegy 395 ezren a második dózist is. Vezető helyen van még Kijev, Poltava, Cserkaszi és Csernyihiv megye. Alacsony a beoltottak száma Kárpátalján, valamint a nyugati országrészben még Voliny, Ivano-Frankivszk és Rivne megyékben, továbbá a dél-ukrajnai Odessza megyében.
Az egészségügyi tárca legfrissebb adatai szerint az oltási kampány februári kezdete óta 4 538 443-an kapták meg valamely védőoltás első, 2 633 317-en a második dózisát is a mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában. Csütörtökön 163 310 embert oltottak be az országban.
Ukrajnában az előző hetekhez hasonlóan a hétköznapokon fokozatosan, kismértékben nőtt az újonnan regisztrált fertőzöttek száma, elérve péntekre a 1263-at. Velük együtt a járvány tavaly márciusi kitörése óta 2 263 864 fertőzöttet jegyeztek fel. Az elhunytak száma 44-gyel 53 217-re emelkedett. Eddig 2 195 798-an gyógyultak meg, míg az aktív fertőzöttek száma 212-vel 14 849-re nőtt. Kórházba előző nap 613 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás