Krajcí szerint a problémát az okozza, hogy folyamatosan emelkedik a kórházakban ápoltak száma, és nem tudni, hogy az egészségügy meddig bírja még. Jelenleg 3653 koronavírusos beteget ápolnak kórházban. A járványügyi bizottsággal kedden (február 2.) vitatja meg a teendőket - írja az ujszo.com.
De hogyan lehetne szigorítani a mostani lockdownt? A miniszter szerint például úgy, hogy ha valaki el akarja hagyni a lakását, előtte sms-ben kell engedélyt kérnie egy központból. Annak jóvá kell hagynia az indokot, de a lakást így is csak egy bizonyos időre lehetne elhagyni. Az sms-eket a rendőrség ellenőrizné. Az ötlet Roman Mikulec belügyminiszter szerint is reális, szerinte Görögországban bevált ez a módszer.
Kedden ül össze a pandémiás tanács, hogy az új intézkedésekről tárgyaljanak. A miniszter tájékoztatni akarja a kormányt a vírus gyorsabban terjedő brit változatával kapcsolatos adatokról is, feltételezése szerint ez a variáns súlyosbítja a helyzetet Szlovákiában.
Krajcí azt is leszögezte, február 8-tól a Covid-automata alapján egész ország a "fekete zónába" tartozna, mindent le kellene zárni, csak a létfontosságú infrastruktúra működhetne. Azt is hangsúlyozta, sosem támogatta az egész gazdaság leállítását. "A termelést persze nagyon egyszerű leállítani, de a következmények rendkívüliek az ország gazdaságára nézve".
Az a javaslat, hogy a lakosok SMS üzenet formájában kapjanak kivételt a kijárási tilalom alól, több alkotmányjogász szerint is durván jogsértő. Ha ezt mégis bevezetik, az államfőnek, a képviselőknek vagy a főügyésznek az alkotmánybírósághoz kellene fordulnia jogorvoslatért - írja a lap.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit