Brazília jobboldali elnöke, aki sokáig tagadta a koronavírus veszélyeit és mindössze "egy kis influenzáról" beszélt, több politikai rendezvényen vett részt a fővárosban szájmaszk nélkül. Ennek június végén egy brazil szövetségi bíró vetett véget, aki elrendelte, hogy Jair Bolsonaro elnöknek szájmaszkot kell viselnie a nyilvános helyeken a koronavírus-járvány miatt.
Most viszont úgy tűnik testközelből is megtapasztalhatja az általa "kis influenzának" nevezett Covid-19 mennyire hasonlít az influenzához: a BBC szerint ugyanis letesztelték a brazil elnököt, miután helyi sajtóhírek szerint a Covid-19 betegséghez hasonló tüneteket - egyebek mellett magas lázat - produkált. A teszt eredménye pedig pozitív lett.
Brazília a koronavírus-fertőzéssel az egyik leginkább érintett ország, ahol a hétfői adatok szerint a több mint 1,6 millió fertőzöttet és több mint 65 ezer halálos áldozatot regisztráltak. Ezzel Brazíliában az USA után a második legrosszabb a helyzet a világon.
Bolsonaro az emelkedő esetszám és a súlyosbodó helyzet ellenére továbbra is azt hangoztatta, hogy a regionális leállásoknak nagyobb a romboló hatása, mint magának a vírusnak. A médiát pánikkeltéssel vádolta, míg azon szövetségi államok kormányait, amelyek kijárási korlátozásokat léptettek életbe, azzal gyanúsította meg, hogy hatalmának megingatása érdekében nagyítják fel a fertőzések és a halálesetek számát.
Bolsonaro az elmúlt napokban jóváhagyott egy olyan törvényt is, ami kötelezővé teszi ugyan a maszkok viselését a közterületeken, de megvétózta, hogy a maszkviselés olyan zárt terekben is kötelező legyen, mint a templomok, boltok vagy iskolák.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező