Egyre inkább kiürül az újvidéki Miseluk városrészben található Covid-kórház - adta hírül a helyi sajtó információira hivatkozva a vajdasági Szabad Magyar Szó. Az intézményben október utolsó napján 60 koronavírusos beteget ápoltak, míg az előző nyilvánosan elérhető adatok szerint pár nappal korábban 62 páciens volt ebben a kórházban.
Közülük kilenc állapota súlyos, számuk kettővel növekedett három nap alatt. A számadatok azonban továbbra is foghíjasak, ugyanis azt nem lehet tudni, hogy naponta hány beteget vesznek fel kezelésre, hányat engednek haza gyógyultan, illetve a páciensek közül mennyien haltak bele a koronavírus-fertőzés szövődményeibe. Ezeket az információkat a székvárosi illetékesek már a járvány kitörése óta, vagyis két és fél éve elhallgatják.
Az viszont tudni lehet, hogy egy hónappal korábban még 85 páciens volt ebben kórház. A Vajdasági Klinikai Központ adatai szerint a kórházi kezelésre szoruló koronavírusos betegek közül nyolcuk állapota volt súlyos.
Szlovákiában rendszeres az adatszolgáltatás
A szerbiaival ellentétben Szlovákiában nagyon precíz az adatszolgáltatás - derül ki a pozsonyi Új Szó adataiból. Október végén PCR-tesztekkel 37 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak. A halálos áldozatok száma öttel nőtt – idézte a lap az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI) weboldalán közzétett adatokat.
Összesen 218 mintán végezték el a tesztelést, ebből 37 esetben mutatták ki a betegséget. A járvány kezdete óta igazolt fertőzöttek száma így 1 852 589-re emelkedett Szlovákiában.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön