A lengyelországi kórházak vezetői arra figyelmeztették a varsói kormányt, hogy intézményeiknek nincs elég pénzük ahhoz, hogy kifizessék az egészségügyi személyzet megemelt bérét, amit a kormány tavalyi döntése alapján kellene növelniük - derül ki a Notes from Poland tudósításából.
A probléma megoldása érdekében a Nemzeti Egészségi Alap (NFZ), a közegészségügy finanszírozásáért felelős kormányzati szervezet, a támogatások emelését ígérte a kórházaknak. Kétséges azonban, hogy ez elég lesz-e a júliusban életbe lépett béremelések fedezésére.
Combos béremelés
A kórházaknak július elejétől átlag 28 százalékkal kellene emelniük alkalmazottaik fizetését. Ezt az NFZ 6,5 milliárd zlotyval (547 milliárd forint) fogja segíteni. A lengyel önkormányzatok szövetségének megbízásából készült felmérés 160 kórház adatai alapján arra jutott, hogy ezek felének nem lesz elég pénzük a béremelésre. És akkor még az adminisztratív beosztásban dolgozók fizetéséről, amit szintén emelni kell nem is beszéltünk.
További gond, hogy a kórházak ötöde még nem írta alá a szolgáltatások árának változtatásáról szóló megállapodását az NFZ-vel. Ettől függ, hogy mennyit kapnak, egy-egy beavatkozásért vagy vizsgálatért az alaptól. Az igazgatók szerint a szolgáltatási díjak nem veszik figyelembe intézményeik kiadásainak növekedését.Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Reklámmilliárdok és politikai feszültség: mit jelent ma valójában a Super Bowl?