Saját eddigi helyére, vagyis a külügyminiszteri posztra James Cleverly korábbi oktatási minisztert nevezte ki.
Suella Braverman, aki a kedden leköszönt előző miniszterelnök, Boris Johnson kormányában a jogi főtanácsadó tisztségét töltötte be, keddtől a belügyminisztériumot irányítja.
A belügyi tárca élén bekövetkezett váltás közvetlen előzményeként, hétfő este bejelentette lemondását Priti Patel eddigi belügyminiszter, akiről korábban is lehetett tudni, hogy Johnson támogatója. Ő volt szinte az egyetlen a brit kormány legmagasabb rangú tagjai közül, aki nem indult a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéért és a kormányfői posztért, amikor Johnson a sorozatos belpolitikai botrányok nyomán, a konzervatív frakció nyomására július 7-én bejelentette lemondását.
Liz Truss többhavi választási folyamat győzteseként került a Konzervatív Párt élére, és így a miniszterelnöki tisztséget is átvette Johnsontól.
A belügyi tárca élére kedden kinevezett Suella Braverman is indult a vezetőválasztási versengésben, de a szavazási folyamat korai szakaszában kiesett.
A pénzügyminiszteri tisztségre Liz Truss kormányfő Kwasi Kwartenget nevezte ki. Kwarteng a Johnson-kormányban az üzleti ügyek minisztériumát vezette.
A pénzügyi tárca élén legutóbb Rishi Sunak állt, aki szintén indult a Konzervatív Párt vezetőjének tisztségéért, és a választási folyamat utolsó szakaszában - amelyben a párttagság szavazatai döntöttek az új vezető személyéről - közvetlenül Liz Truss-szal versengett. Truss a voksok 57,4 százalékának megszerzésével győzött, Sunakra a választáson résztvevő párttagok 42,6 százaléka szavazott.
Rishi Sunak kedd estig nem kapott új kormányzati tisztséget.
Therese Coffey korábbi munka- és nyugdíjügyi miniszter keddtől az egészségügyi miniszteri és a miniszterelnök-helyettesi tisztséget tölti be.
Benn Wallace marad
A kritikus fontosságú tárcák eddigi vezetői közül egyedül Benn Wallace védelmi miniszter maradt a helyén.
Johnson volt miniszterelnök-helyettese, Dominic Raab - aki az igazságügy-miniszteri tisztséget is betöltötte és a vezetőválasztáson Rishi Sunakot támogatta - kedd este bejelentette, hogy nem vállal kormányzati tisztséget és visszatér a londoni alsóház hátsó padsoraiba.
Ugyanígy tesz Grant Shapps eddigi közlekedési miniszter és Steve Barclay, a Johnson-kormány volt egészségügyi minisztere.
Legolvasottabb
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben