Lengyelország egyik legnépszerűbb üdülővárosa, Sopot négyéves folyamat végére érkezett: eltűnt az utolsó utcai óriásplakát is a városból - írja a Notes from Poland. Az elszaporodó hirdetéseket az ország más településein sem szeretik, egyfajta "járványnak" tartják, ami fertőzi az emberek elé táruló látványt, ám Sopot döntött úgy, hogy véget vet a "kórnak".
A városban 2018-ban fogadták el azt a szabályozást, amely korlátozta az óriásplakátok és a még azoknál is nagyobb, házfalnyi méretű hirdetések kihelyezését. Attól kezdve ezer hirdetés tűnt el a közterületekről. Az önkormányzat egy sor páros fotóval mutatta meg, hogyan néztek ki az érintett helyek korábban, és jelenleg. Főként a történelmi belvárost akarták megóvni a látványromboló reklámoktól.
A 2500 lengyel helyhatósából csak 44 vezetett be a látképet szabályozó rendelkezést és 175 tette meg az első lépéseket ebbe az irányba. Varsóban 2020-ban fogadták el az ezzel kapcsolatos rendeletet, ám ez később beleolvadt a lenyel fővárost is magában foglaló régió szabályozásába. Krakkóban, ami szintén fontos turistaközpont 2020 júliusa óta 3,2 zloty (260 millió forint) értékű büntetést szabtak ki meg nem engedett hirdetések miatt.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető