Bár a koronavírus-járvány gócpontja a kínai szárazföldön van, a gazdaság várható növekedését vagy hanyatlását előre jelző beszerzési menedzserindexek (bmi) nem csupán Kínában estek - írja a Financial Times.
Az amerikai Fed ugyan rendkívüli kamatcsökkentést hajtott végre március elején, ami vélhetően az ázsiai országok jegybankjait is hasonló lépésre készteti, ám ez már nem segített a februári bmi-ken, amelyek Kínában és Hongkongban rekordalacsony szintre estek és csökkentek Japánban, illetve Ausztráliban és más országokban is.
Kapcsolódó
Kínában a januári 51,8 pont után februárban 26,5 pontra zuhant a beszerzési menedzserindex, Hongkongban az év második hónapjában 33,1 pont lett az értéke. Japánban a januárban 51 pont után februárban 46,8 pont jött ki. Az 50 pont feletti számok a gazdasági aktivitás élénkülését, az ez alattiak a hanyatlását mutatják.
Bernard Aw, az IHS Markit tanácsadó cég munkatársa felhívja a figyelmet egy kedvező körülményre is. Nevezetesen arra, hogy az index egyik összetevője, jövőbeni kibocsátás értéke magas, ami arra utal, hogy a cégek megrendelésállománya nem rogyott össze. Ez is alátámasztja azoknak az elemzőknek a várakozását, akik szerint a következő három-négy hónapban gyengén teljesít majd a gazdaság a járvány miatt, ám ezt követően gyors növekedés várható.
Koronavírus
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)