Rendkívül nyugtalanítónak találják, ami az ökölvívóknál történik, és készek a sportággal kapcsolatban merész döntéseket is meghozni - mondta Thomas Bach, a NOB igazgatótanácsának elnök - olvasható a portálon.
"A NOB fenntartja magának a jogot, hogy felülvizsgálja a boksz részvételét a 2018-as ifjúsági olimpián, illetve a 2020-as tokiói olimpián". Elégedetlenek az AIBA által készített jelentéssel, így a NOB vizsgálni fogja a szervezet további működését.
Kapcsolódó
A NOB korábban felfüggesztette az AIBA-nak járó pénzek kifizetését, amíg a szervezeten belüli helyzet nem normalizálódik. A NOB végrehajtó bizottsága azért döntött így, mert az AIBA-ban július óta vezetői válság van: októberben felfüggesztették a korábbi elnök Vu Csing Kuót, aki csődközeli helyzetbe vezette a szövetséget, és ezért novemberben lemondott tisztségéről.
Legolvasottabb
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat