Hosszú, bizonytalan procedúra kezdődhet el Skóciában azt követően, hogy a Nagy-Britanniához tartozó állam első minisztere bejelentette: konzultációt kezdenek egy újabb függetlenségi népszavazásról - derül ki a BBC cikkéből.
Nicola Sturgeon, aki egyben a Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője is, a párt konferenciáján állt elő a kormány intézkedésével, amit felállva tapsoltak meg és hangosan éljeneztek a jelen lévő küldöttek.
Az első ilyen referendum 2014 szeptemberében volt, amikor a skótok 55 százaléka a Nagy-Britanniában maradásra szavazott. A júniusi brit függetlenségi népszavazáson azonban - szemben a Brexit 52-48 százalékos győzelmével - a skótok 62 százaléka az EU-ban maradásra, 38 százalékuk ez ellen voksolt.
Take it easy!
Az újabb népszavazásról szóló törvényt a jövő héten bocsátják társadalmi vitára, nem véletlen azonban az sem, hogy ilyen óvatosan kezdenek neki a folyamatnak - emlékeztet Philip Sim, a BBC Skócia-specialistája.
Nyilván emlékeznek arra, milyen bonyolult jogi procedúra előzte meg a 2014-es voksolást. Szükség volt például a brit parlament jóváhagyására, amelyet várhatóan a második referendum előtt is meg kell szerezni.
Ezért a bejelentés inkább arra szolgálhatott, hogy megalapozza az SNP tanácskozásának hangulatát. A jelenlévők semmit sem akarnak jobban, mint országuk kiválását a Nagy-Britanniából. Bármilyen Brexit-megállapodást köt is a londoni kormány az EU-val, ők azt akarják, hogy ennek része legyen a 300 éve elvesztett skót függetlenség helyreállítása.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél