A Qatar Energy állami tulajdonú vállalat 27 éven keresztül évente négymillió tonna cseppfolyósított földgázt (LNG) szállít Kínának - írta meg a Reuters. A szerződéssel összefügg, hogy az LNG-nagyhatalomnak számító Katar a követező években jelentősen, akár 60 százalékkal is növeli tudja a termelőkapacitását.
Az energiacég vezérigazgatója szerint ez a szerződés az iparág történetének leghosszabb időre kötött szerződése.
"A mai nap egy fontos mérföldkő a North Field East projekt első eladási és vételi szerződése (SPA) szempontjából. Ez a szerződés évi 4 millió tonna LNG-t jelent 27 éven át a kínai Sinopec számára" - mondta Szaad al-Kaabi a hírügynökségnek.
A katari behajózható földgáznak eddig is Kína volt az egyik legnagyobb felvevőpiaca, emellett Japánba és Dél-Koreába is jelentős az LNG-szállítási volumen. Az ukrajnai háború kezdete óta Németország és más európai országok is egyre nagyobb tételekben vásárolnak cseppfolyósított földgázt, de az európai vevők nem akarnak hosszú távú szállítási szerződéseket kötni, mivel az LNG-t átmeneti energiaforrásnak tekintik.
Legolvasottabb
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt