A kormányfő az északi sziget egyik legészakibb pontjáról, Kerikeri városából repült a legnagyobb új-zélandi városba, Aucklandbe január 22-én, és a fedélzeten volt a fertőzött személy is.
Cindy Kiro főkormányzó, az új-zélandi államfő szintén ezen a repülőgépen utazott, és ő is önkéntes karanténba vonult.
Mindkét politikusnő hivatalos filmforgatás miatt tartózkodott az északi területen a közelgő új-zélandi nemzeti ünnep, a februári 6-i Waitangi Nap alkalmából.
"A miniszterelnöknek nincsenek tünetei és jól van" - áll a kormányfői hivatal közleményében. A kommüniké tudatta, hogy a miniszterelnökön "az egészségügyi minisztérium ajánlásával összhangban holnap azonnal gyorstesztet végeznek, és keddig karanténban marad".
Jacinda Ardern egyébként a múlt héten az esküvőjét is a járvány miatt halasztotta el. Döntéséről a kormányfő a múlt vasárnap számolt be újságíróknak. Azt mondta, egyelőre nem tartják meg az esküvőt, mert - mint fogalmazott - ő sem élvez előjogokat a többi új-zélandi állampolgárral szemben.
Az egészségügyi hatóságok munkatársai most, szombaton egy tucat légijárattal kapcsolatban jelezték, hogy egy vagy több fertőzött személy is utazott rajtuk. A tisztségviselők szerint a genetikai vizsgálatok vasárnapra készülnek el, és várhatóan az omikron variáns jelenlétét mutatják ki a fertőzött személy szervezetében.
Új-Zélandnak a koronavírus-világjárvány nagyobb részében sikerült feltartóztatnia a kórokozó terjedését, és mindössze 52 halálesetet regisztráltak a járvánnyal összefüggésben az 5 millió lakosú országban. De az omikron-variáns már megjelent, és a következő hetekben várhatóan gyorsan elterjed Új-Zélandon is.
A szigetország lakosainak 77 százaléka teljesen beoltott az Our World in Data nevű szervezet adatai szerint, míg a 12 évnél idősebbek között ez az arány 93 százalék az ország egészségügyi szakemberei szerint.
Legolvasottabb
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás