A keddi sajtóértekezleten a Beata Szydlo kormányfő és Pawel Szalamacha pénzügyminiszter által ismertetett törvényjavaslat mindazonáltal eltér a január végén ismertetett törvénytervezetettől, mely háromkulcsos adót feltételezett. A korábbi tervezetet az Európai Bizottság bírálta, többek között a növekvő adókulcs miatt. Kiváltotta azoknak a nagy kereskedelmi láncokkal versenyezni próbáló lengyel kisvállalkozóknak tiltakozását is, akik úgynevezett jogbérleti szerződés (franchise) alapján részesednek egy nagyobb bolthálózatban.
A kedden elfogadott tervezet szerint a különadó kétkulcsos lenne, az idén 638,1 millió zlotyt (143,8 millió eurót) érő költségvetési bevételt hozna. A havi 170 millió zlotynál (38,3 millió euró) alacsonyabb bevételű cégeket 0,8 százalékos különadó terhelné, az ennél magasabb bevételeket pedig 1,4 százalékos adókulcs szerint adóztatnák meg. Az adómentes bevételi küszöb havi nettó 17 millió zloty(3,8 millió euró) lenne.
Az internetes boltokra az adó nem vonatkozna. A törvényjavaslat nem tartalmazza a jogbérleti szerződés alapján működő kereskedőkre vonatkozó részletes megoldásokat.
A törvényjavaslat most a parlament mindkét házában megtárgyalják, tervek szerint augusztustól lépne életbe.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető