A román kormány 2010 júniusában 25 százalékkal csökkentette a közalkalmazotti béreket, ebből 2011 elején 13 százalékot adott vissza. A kabinetnek még körülbelül ugyanennyivel kellene emelnie a béreket ahhoz, hogy ismét visszaálljanak a csökkentés előtti szintre. Az intézkedés szerepel a román kormány által elkészített konvergenciaprogramban, amit a bukaresti kabinet minden évben frissít, és elküld az Európai Bizottságnak, közölte a Mediafax román hírügynökség nyomán az MTI.
A konvergenciaprogram szerint a béremelés enyhén növelni fogja a személyzeti kiadásokat, de középtávon ez a típusú kiadás továbbra is csökkenő irányt fog mutatni. A tervek szerint ugyanis hatályban marad a közintézmények esetében az az elv, miszerint a közszférában új dolgozót csak akkor lehet alkalmazni, ha hét állás megüresedik.
Mihai Razvan Ungureanu román miniszterelnök korábban úgy nyilatkozott, hogy a kormány egyik fő célkitűzése a közalkalmazotti bérek visszaállítása. Ugyanakkor hozzátette: a kabinetnek óvatosnak kell lennie, így nem közölte konkrétan, hogy mikortól és hány százalékkal emelik a jövedelmeket. A döntés meghozatalában várhatóan meghatározó szerepet játszik majd a román gazdaság első negyedévi teljesítménye, amelynek adatait a román statisztikai hivatal május közepén közli.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat