A nyugati irányba, Mexikó belseje felé haladó szélvihart óránkénti 72 kilométeres széllökések kísérik - olvasható a portálon.
A Katia hurrikán közép-európai idő szerint szombat hajnali négykor érte el Mexikó partjait a Veracruz szövetségi állambeli Tecolutlától északra óránkénti 120 kilométeres széllökésekkel. Szombat reggel hétkor az óránkénti 13 kilométeres sebességgel haladó vihar középpontja Veracruztól 175 kilométerre északnyugatra, Tampicótól pedig 220 kilométerrel dél-délkeletre volt.
Kapcsolódó
Szakértők szerint a Katia ereje teljesen elfogyhat a nap folyamán, ugyanakkor nyomában heves esőzések, áradások és földcsuszamlások várhatóak, ami nehezítheti a földrengést követő munkákat.
Mexikót csütörtök éjjel 8,1-es erősségű földrengés rázta meg, amelyben legkevesebb 61-en meghaltak.
De ott van még José és Irma
Eközben a holland haditengerészet tagjai helikopterekről röplapokat szórtak szét a Szent Márton-sziget déli része fölött, amelyben arra kérték a lakosokat, hogy keressenek menedéket a négyes fokozatú, egyre közeledő José hurrikán elől.
A José a hétvége folyamán vonulhat el a sziget mellett, amelyen szerdán már az ötös kategóriájú Irma is végigsöpört.
Közben a Floridát várhatóan vasárnap reggel elérő Irma is visszaszerezte erejét és újra 5-ös szintű hurrikánként tombol.
(Képünkön: Az Irma hurrikán közelít Florida partjaihoz, fotó: Spencer Platt/Getty Images/AFP)
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró