Az olasz statisztikai hivatal, az ISTAT pénteken ismertetett feldolgozóipari bizalmi indexe júniusban 100 pontra emelkedett a májusi 99,8 pontról, némileg meghaladva az elemzői várakozásokat. Ez a legmagasabb érték 2011 júniusa óta, amikor az euróövezet harmadik legnagyobb gazdasága a háború utáni leghosszabb recessziójába süllyedt.
Az olasz hazai össztermék (GDP) az export felfutásának köszönhetően a múlt év utolsó negyedében szerény 0,1 százalékkal bővült, 2014 első három hónapjában azonban váratlanul ismét csökkent, 0,1 százalékkal zsugorodott.
A Confindustria olasz gyáripari szövetség legújabb prognózisa szerint ősszel megindul a gazdaság élénkülése, de az év egészében csak 0,2 százalékos növekedés várható, jóval alacsonyabb a decemberben előrejelzett 0,7 százaléknál és a kormány által várt 0,8 százaléknál. Mindamellett a politikai és gazdasági reformok perspektívája erősíti a vállalatok bizalmát és mozgásba hozza a beruházásokat - mondta Giorgio Squinzi, a Confindustria elnöke.
"Az ország már nem áll többé a szakadék szélén, a kormány olyan reformokat indított be, amelyeknek végül el kell vezetniük a stabilitáshoz" - dicsérte Squinzi Matteo Renzi kormányának tevékenységét.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Horror az orosz kórházban: halott emberek szerveit és csontjait árulták
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet