A kijevi vezetés nem tervezi, hogy vízumkényszert vezessen be Ukrajna és Oroszország között - jelentette a Vedomosztyi című lap, tovább folytatva a napok óta folytatódó vízumügyet. Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter az MTI híre szerint még ennél keményebb intézkedéseket is elképzelhetőnek minősített egyik nyilatkozatában.
Ha Ukrajna mégis emellett a korlátozás mellett döntene, akkor az orosz vezetés megtorló lépésekhez folyamodna, ami gondokat okozna azoknak az ukránoknak, akik Oroszországban dolgoznak - idézte a Moscow Times Alekszej Makejev külügyminisztériumi tisztviselő magyarázatát a Moscow Times. Makejev ezzel lényegében visszavonta főnöke szavait.
Kiürítenék
A tisztviselő szerint ha bevezetnék a vízumkényszert az oroszokra vonatkozóan, akkor Moszkva ugyanezt tenné az ukránokkal kapcsolatban, ezért az Oroszországban dolgozó több millió ukránnak haza kellene utaznia, hogy megszerezze a szükséges beutazási engedélyt.
Emellett a Kreml megtehetné, hogy orosz állampolgárságot ajánl több millió ukránnak, amelynek segítségével korlátlanul Oroszországban maradhatnának. Mintegy elszívná a szomszédos országtól lakóinak egy részét. Figyelembe véve, hogy nyugat felé is sok ukrán távozik munkát vállalni, érezhetően csökkenhetne az ország lakossága.
Beszélgetni kell!
Makajev szerint további gond, hogy ha tovább romolna az orosz-ukrán viszony, akkor a kijevi kormány nem tudná elérni Oroszországban élő állampolgárait, és nem tudna jogsegélyt nyújtani nekik, ha erre lenne szükség. Nem sokat tehetne például a polgárháborúban fogságba esett és Oroszországba került katonáiért.
A diplomáciai kapcsolatokat is azért tartják fenn, hogy működjön a közvetlen kommunikáció a két ország között. A felek egyébként elsősorban a normandiai négyeknek nevezett formáción (ennek tagja a két ország mellett Franciaország és Németország) tartják a kapcsolatot - emlékeztetett az MTI. Ez a csoport hozta tető alá 2014-ben a délkelet-ukrajnai polgárháborút felfüggesztő tűzszünetet.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt