A hivatalban lévő államfő, Recep Tayyip Erdogan szerezte a legtöbb szavazatot a Törökországban vasárnap tartott előrehozott elnökválasztáson a Legfelső Választási Tanács (YSK) által ismertetett első részeredmények szerint. A szavazatok 20,7 százalékának feldolgozása után Erdogan 59,3 százalékkal vezet - írja az MTI.
A második helyen Muharrem Ince, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) államfőjelöltje áll 27,3 százalékkal. Őt Meral Aksener, a Jó Párt (IP) jelöltje követi 7,6, majd Selahattin Demirtas, a Kurdbarát Népek Demokratikus (HDP) börtönben ülő egykori társelnöke 5,7 százalékkal. A két utolsó helyen álló jelölt együttesen alig haladja meg az 1 százalékot. Erdogan és Ince között a különbség a feldolgozottság előrehaladtával csökkeni látszik.
Amennyiben Erdogan meg tudja szerezni a szavazatok legalább ötven százalékát, az államfőválasztás az első fordulóban véget ér és ő lesz a Törökországban életbe lépő végrehajtó elnöki rendszer első államfője. Ha nem érne el abszolút többséget, két hét múlva, július 8-án a mostani választás első két helyezettje között második fordulóra kerülne sor.
A hivatalban lévő államfő, Recep Tayyip Erdogan pártja, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP), valamint a nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja alkotta pártszövetség szerezte a legtöbb szavazatot a Törökországban vasárnap, az elnökválasztással egy időben rendezett parlamenti választásokon a Legfelső Választási Tanács által ismertetett első részeredmények szerint.
A pártszövetség a szavazatok mintegy 12 százalékának feldolgozása alapján több mint 60 százalékkal áll az első helyen.
Kép forrása: Reuters
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról