"Leo Varadkar csütörtök éjjel bejelentette Michael D. Higgins államfőnek a lemondását. Ő és kormánya az alkotmánynak megfelelően az utód kiválasztásáig és parlamenti megerősítéséig ügyvezetőként hivatalban marad" - közölte a miniszterelnök sajtószolgálata egy nyilatkozatban a portál szemléje szerint.
A választásokon indult pártok közül egyik sem szerzett többséget, és patthelyzet alakult ki. A parlament csütörtöki ülésén egyik párt sem nevezett meg miniszterelnök-jelöltet. A legtöbb képviselői helyet Mary Lou McDonald pártja, a Sinn Féin szerezte meg, de ez a 45 fős frakció is nagyon kicsi a kormányalakításhoz, amelyhez 80-nál több képviselő szükséges.
Az Írország függetlenségének kikiáltása óta eltelt egy évszázad alatt két másik párt, a Fine Gael és a Fianna Fáil uralta a politikai életet. Most csak 35, illetve 38 mandátum jutott nekik a 160 fős alsóházban. A zöldek 12, a munkáspártiak és a szociáldemokraták 6-6 képviselői helyet kaptak, a többiek függetlenek.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak