A szerbiai nyugdíjalap felhívást intézett a kisnyugdíjasokhoz, hogy jelentkezzenek ingyenes gyógyüdülésre - adta hírül a Magyar Szó. Erre azok jogosultak, akik havi ellátmánya nem haladja meg a 24 980 dinárt (66 ezer forint), a nyugdíjon kívül más saját bevételük nincs és az utóbbi öt évben nem voltak ingyenes üdülésen.
Az alap 25 gyógyfürdőt jelölt ki, ezek közül lehet választani. Az útiköltséget, valamint a kísérő költségeit is kifizetik, ha a nyugdíjas nem tud önállóan utazni. A családi nyugdíjat élvező gyermek jogosult az ingyenes üdülésre. A vak nyugdíjas kísérőjének költségeit is fedezi az állam.
A jelentkezők rangsorát a nyugdíj összege, a biztosítással lefedett szolgálati évek száma és a nyugdíjas státus hossza alapján állítják össze.
A fotó forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott