"Még azelőtt, hogy Irán megváltoztatta álláspontját, mi ismertük ezt az információt. Mi már akkor tudtuk, amikor más országbeli partnereink elkezdték nyilvánosságra hozni" - idézi az MTI a tisztségviselőt.
Elmondta, hogy az Iránban dolgozó ukrán szakértők megérkezésüktől kezdve folyamatosan küldték az információkat Kijevnek. "Rövid idő alatt az összes információt összerakva, rájöttünk, hogy mi történt" - mondta. Szavai szerint az ukrán szakértők bizonyítékot találtak arra vonatkozóan, hogy rakéta találta el a gépet.
Kapcsolódó
Ugyanakkor - mint Danyilov magyarázta - nem hozhattak mindent azonnal nyilvánosságra, nehogy Irán kiutasítsa a területéről az ukrán szakértőket.
"Úgy vélem, Irán megértette, hogy nincs értelme tovább tagadni, és különben is, az (a bizonyíték) már az ukrán félnél volt" - mondta.
Megjegyezte még, hogy "nagy valószínűséggel" Kijevben meg tudják nevezni a rakéta típusát, valamint azt is tudják, hogy mikor és kitől vásárolta azt az iráni vezetés.
Az ukrán elnöki hivatal csak szombaton tette közzé azokat a fotókat a gép roncsdarabjairól, amelyek Kijev szerint egyértelműen bizonyítják, hogy rakétatalálat érte a gépet. Danyilov kifejtette: a fotókon látható, hogy az egyik - nyilvánvalóan az első becsapódó - rakéta a pilótafülkét találta el. A korábbi hírekben közzétett videofelvételeken az látható, hogy két légvédelmi rakéta találja el az utasszállító gépet.
"Ezt már bizonyított ténynek tekintjük, és ezért volt az, hogy megszakadt a pilótáink által folytatott beszélgetés (a földi irányítással). Ők (a pilóták), sajnos, közvetlenül az első becsapódás után meghaltak" - fejtette ki a védelmi tanács vezetője. Közben az ukrán főügyészi hivatal átminősítette a katasztrófa ügyben indított eljárást több ember sérelmére elkövetett szándékos emberölésre és repülőgép megsemmisítésére.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon