Zaríf az Instagram-oldalán jelentette be lemondását, az elnöki hivatal is itt válaszolt "Zaríf nem lesz egyedül, és mi mindannyian támogatni fogjuk" - írja az MTI-re hivatkozva a 444.hu.
A külügyminiszter váratlanul jelentette be lemondását. Lemondásának okát sokan annak tudták be hogy miután Donald Trump amerikai elnök 2018 májusában felmondta az iszlám köztársaság atomprogramjának korlátozását szolgáló többhatalmi megállapodást, és visszaállította az addig felfüggesztett amerikai szankciókat Iránnal szemben, Zaríf a Nyugat-ellenes iráni keményvonalasok bírálatainak kereszttüzébe került. A külügyminiszternek nagy szerepe volt a megkötésekor és életbe lépésekor Iránban sokak által ünnepelt atomalku létrejöttében.
A voltak olyan találgatások is, miszerint azért döntött a távozás mellett, mert kihagyták a Bassár el-Aszad szíriai elnökkel folytatott hétfői találkozóból Teheránban.
Mindazonáltal megfigyelők egyetértettek abban, hogy Zaríf lemondása az atomalku végét jelentené. A megállapodás ugyanis az Egyesült Államok kilépése ellenére is életben van még, mivel a szerződést aláíró többi ország az alku fenntartása mellett foglalt állást.
A dpa német hírügynökség szerint teheráni megfigyelők úgy vélik, Róháni nem tudná helyettesíteni Zarífot egy ugyanolyan tekintélynek örvendő, nagy tapasztalattal és karizmával bíró személlyel, mert nincs. Zaríf az Egyesült Államokban végezte el felsőfokú tanulmányait, 2002 és 2007 között pedig az iszlám köztársaság ENSZ-nagyköveteként szolgált.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni