A kaliforniai egyetemen tanító Akerlof tagja volt a zürichi egyetemen működő UBS Nemzetközi Központ, Gazdaság a Társadalomban elnevezésű alapítvány tanácsadó testületének. Az egyetemi központ tanárok kutatómunkáját támogatja és értekezleteket, konferenciákat finanszíroz a svájci UBS bankcsoport 100 millió dolláros alapítványából.
A UBS-nek nagy befektetési bank üzletága van az Egyesült Államokban, ahol a banktevékenység szabályozását és felügyeletét egyebek közt a Fed látja el. "Részvételem a testületben kizárólag tudományos jellegű, javadalmazás nélkül. Nincs tényleges összeférhetetlenség. Ám, kerülendő az összeférhetetlenségnek még a látszatát is, kiléptem a tudományos tanácsadó testületből" - írta Akerlof a The Wall Street Journalnek küldött levelében. Az összeférhetetlenség kérdését e lap vetette föl a múlt héten.
A Fed nem kommentálta Akerlof döntését. A Fed egyik szóvivője korábban azt mondta, hogy az ügy Akerlofra és a zürichi egyetemre tartozik. A UBS egyik szóvivője azt mondta hírügynökségeknek, hogy a bankcsoportnak nincs szerepe az egyetemi központ irányításában vagy tevékenységében, így nincs módja megjegyzést fűzni a fejleményekhez.
George Akerlof 2001-ben kapott közgazdasági Nobel-díjat a vevők és eladók közti információkülönbségek piactorzító hatásának tanulmányozásáért.
Legolvasottabb
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat