A szakértő szerint komoly kockázatokkal futunk neki az influenzaszezonnak, ugyanis míg tavaly télen a távolságtartás miatt ez a betegség alig tudott terjedni idén más a helyzet. Gyakorlatilag ez lesz az első, hogy az embereknek a koronavírussal és az influenzával egyszerre kell szembenéznie - idézi a szakértőt az Independent.
Az influenza is halálos, és bár közel sem olyan veszélyes mint a Covid-19, ha valakiben mind a két vírus jelen van, akkor duplázódik az elhalálozás esélye.
A megoldás természetesen az oltás, vagyis mind a koronavírus, mind pedig az influenza elleni vakcinát érdemes beadatni. Emellett továbbra is be kell tartani a higiéniai szabályokat - hívja fel a figyelmet a szakember.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül