Júniusban az előzetesen közöltnek megfelelően 17 havi mélypontra enyhült az éves infláció az euróövezetben, főként az energiaárak csökkenésének köszönhetően – derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett adataiból.
Az euróövezetben az infláció júniusban az Eurostat végleges adatai szerint az előzetes becsléssel összhangban 5,5 százalék volt a májusi 6,1 százalék után.
A júniusi inflációs adat 2022 januárja óta a legalacsonyabb az euróövezetben.
- Egy évvel ezelőtt, tavaly júniusban 8,6 százalék volt a fogyasztói árak éves növekedése és ez az idei év is 8,6 százalékos inflációval indult januárban.
- Az energiaárak 5,6 százalékkal csökkentek júniusban éves összevetésben a májusi 1,8 százalékos esés után.
- Energiaárak nélkül a fogyasztói árak éves szintű emelkedése 6,9 százalékos volt júniusban, májusban pedig 7 százalékos.
Még így is nagyot drágultak az élelmiszerek
A legnagyobb mértékben az élelmiszerek, alkoholos és dohánytermékek ára emelkedett júniusban, 11,6 százalékkal. Májusban 12,5 százalék volt az éves áremelkedés.
Energia, élelmiszer, alkoholos és dohánytermékek nélkül a júniusi maginfláció az előzetes becslésben szereplő 5,4 százalék helyett 5,5 százalék lett, a májusi 5,3 százalék után.
Az 5,5 százalékos maginfláció magasnak számít, közel áll az 5,7 százalékos legutóbbi csúcshoz és ezzel az EKB monetáris szigorításának folytatását valószínűsíti az elkövetkező hónapokban.
- Az előző havihoz képest júniusban az előzetes becslésnek megfelelően 0,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.
- Májusban nem változtak az árak havi bázison.
- A havi maginfláció az előzetes becsléssel összhangban 0,3 százalék lett a májusi 0,2 százalék után.
Félnek az európai összeomlástól, ezért nagy tételben veszik az ellenszérumot
A befektetők masszívan elkezdtek védelmet vásárolni egy esetleges európai részvénypiaci esés ellen. Nem csoda, hiszen a vezető európai részvények árfolyama csúcs közelében jár, és dollárban nézve szinte teljesen ledolgozta a háború, az infláció és a jegybanki szigorítások okozta lejtmenetét.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt