A parlamenti választáson a nyolcmillió szavazó éppen annyi (605 jelöltre) szavazhat, ahány hely az állam legfelsőbb szervében, az alkotmányozó és törvényhozó jogkörrel felruházott Néphatalmi Nemzetgyűlésben (Asamblea Nacional del Poder Popular) van. Nagy meglepetés tehát nem lesz.
Az állam által jóváhagyott jelölteket öt évre választják. Minden körzetben csak egy jelölt indul. A jelöltek közül 548-an a Kubai Kommunista Párt tagjai, a többiek átestek a párt átvilágításán. A vasárnapi általános választáson megválasztják a 15 tartományi parlament 1265 képviselőjét is - írta a portál. A választás után várhatón a képviselők fele új lesz, és több mint felük nő.
Kapcsolódó
Az új parlament alakuló ülésén, április 19-én választják meg a 31 tagú Államtanácsot, amelyet most az ország elnöke, Raúl Castro irányít. Castro egyben az államfő és a végrehajtó hatalmat gyakorló kormány vezetője is. Korábban már jelezte, hogy nem indul az Államtanács elnöki pozíciójáért, de a parlamenti választáson igen. Valószínű, hogy az Államtanács élére az 57 éves Miguel Díaz-Canel kerül; a többi képviselőjelölthöz hasonlóan ő is a forradalom után született.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin