Anglia népessége 565 ezer fővel nőtt 2011 óta - állapították meg az Oxfordi Egyetem munkatársai legutóbbi vizsgálatukban. A magyarázat nyilvánvaló: a bevándorlás dobja meg a 53 milliós ország lakosságának létszámát. A felmérésből az is kiderült, hogy nem csupán Londonban, a magyarok legkedveltebb célpontjában, hanem az ország minden részén megjelentek a vendégmunkások.
A bevándorlók kétharmada az Európai Unióból érkezett. Az oxfordi kutatók részben a 2011-es népszámlálási adatokra, részben a munkaerő-piaci felmérésekre alapozzák becslésüket. Ez mutatta meg azt is, hogy a gazdaság beindulásával párhuzamosan jutnak el a vendégmunkások a fővárostól és az ország sűrűn lakott délkeleti csücskétől a távolabbi, nyugati és északi tájakra.
London 8,3 millió lakosából immáron közel 3,2 millió született külföldön. Ez 200 ezerrel több a 2011-es adatnál. Az Anglián kívül születtek száma emellett Délkelet-Angliában magas, eléri az 1,1 millió főt. Sem a hivatalos, sem az egyetemi felmérés számaiból nem derül ki, hogy milyen a származási megoszlása az Anglia különböző részén élő bevándorlóknak. (Becslések szerint 200-250 ezer magyar vendégmunkáskodhat Angliában, akik jelentős része 2011 után utazhatott oda - a szerk.) Annyi azonban kiderült az egyetemi felmérésből, hogy EU-hoz 2004 óta csatlakozott kelet-közép-európai vendégmunkások nagy súllyal képviseletik magukat a kelet-angliai mezőgazdasági térségekben.
Jönnek-mennek
Az emberek több ok miatt érkeznek Nagy-Britanniába - mondta el a a felmérést ismertető BBC-nek Witold Sobkow lengyel nagykövet. Természetesen a legtöbben a kedvező anyagi lehetőségek miatt választják a szigetországot, ám sokan vannak azok is, akik félreteszik a keresetüket és idővel hazautaznak Lengyelországba. A varsói kormány nyitott kapuk politikája éppen a szabad ide-oda mozgást igyekszik lehetővé tenni.
Az oxfordi felmérés nem sokkal azt követően látott napvilágot, hogy megjelent a legfrissebb hivatalos becslés a nettó - azaz a be- és kiutazások egyenlegét mutató - bevándorlásról. Ez 300 ezres pluszt mutat, ami éppen háromszor annyi, amennyit David Cameron konzervatív brit miniszterelnök elfogadhatónak tartana.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják