Egy új tanulmány jelent meg a klímaváltozás és az emberi tevékenység hatásáról. A vizsgálat célja az volt, kiderítsék, hogy az elemzett 10 196 hüllőfajból mennyit fenyeget a kihalás veszélye. Az eredmények alapján a vizsgálat a fajok 21 százalékát veszélyeztetettnek, súlyosan veszélyeztetettnek vagy kihalással fenyegetettnek minősítették - köztük a Dél- és Délkelet-Ázsia legismertebb kígyóját, a királykobrát is.
„Ez egy fontos munka, amely bővíti ismereteinket arról, hogy hol vannak veszélyeztetett fajok, és hol kell dolgoznunk védelmük érdekében” – mondta Stuart Pimm, a Duke Egyetem ökológusa, aki nem vett részt a tanulmányban a PBS szerint.
Korábban már végeztek hasonló felméréseket emlősök, madarak és kétéltűek esetében, amelyek a nemzeti parkok határainak meghúzásával és a környezetvédelmi alapok elosztásával kapcsolatos kormányzati döntésekhez szolgáltak információval. A hüllőkről szóló tanulmány – amelyben közel 1000 tudós és 52 társszerző vett részt – 2005-ben kezdődött. A projektet a finanszírozással kapcsolatos kihívások lassították, mondta Bruce Young társszerző, a NatureServe nonprofit tudományos szervezet zoológusa.
Fajgyűlölők vagyunk a kígyókkal szemben
„A gerinceseknél sokkal inkább a szőrösebb, tollasabb fajokra összpontosítanak a természetvédelemben” - mondta Young, aki a vélt karizmahiányt fájlalta. De szerinte a hüllők is lenyűgözők és nélkülözhetetlenek az ökoszisztéma számára.
Blair Hedges, a Temple Egyetem biológusa szerint a Galapagos-szigeteki tengeri leguán, a világ egyetlen, a tengeri élethez alkalmazkodott gyíkfaját is a kihalást fenyegeti. A leguánnak 5 millió évébe telt, hogy alkalmazkodjon a tengeri táplálkozáshoz - mondta, és sajnálkozott, hogy mennyi evolúciós történelem veszhet el, ha ez az egyetlen faj kihal.
A világ tengeri teknősfajtái közül hatot fenyeget a veszély. A hetedik valószínűleg szintén bajban van, de a tudósok nem rendelkeznek adatokkal a besoroláshoz – derül ki a Nature-ben megjelent kutatás eredményeiből.
Világszerte a hüllők életét leginkább az élőhelyek pusztulása fenyegeti. A vadászat, az invazív fajok és az éghajlatváltozás szintén veszélyt jelentenek, mondta Neil Cox, a Nemzetközi Természetvédelmi Unió biológiai sokféleséget értékelő részlegének vezetője, a társszerző. Az erdőterületeken élő hüllőket, például a királykobrát nagyobb valószínűséggel fenyegeti a kihalás veszélye, mint a sivatagban élőket, részben azért, mert az erdők nagyobb emberi beavatkozásoknak vannak kitéve.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
Az MNB elnökei
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)