A holland katonai rendőrség több mint 200 aktivistát tartóztatott le, akik megrohanták Amszterdam repülőterét és blokkolták a magánrepülőket a klímaválság miatti aggodalmak miatt - írta meg a Bloomberg.
Az Extinction Rebellion és a Greenpeace aktivistái tömegesen behatoltak szombaton a Schiphol repülőtérre, ahol bekerítették a magánrepülőgép parkolóját, és blokkolták a repülőgépeket. A Dutch News beszámolója szerint mintegy 500 aktivista mászott át az amszterdami repülőtér kerítésén, ahol a demonstrálók magánrepülőgépekhez láncolták magukat, illetve mások a reptéri terminálban "hívták fel az utazni készülők figyelmét" a légiközlekedés okozta környezeti ártalmakra.
A tüntetők zöme a rendőrségi felszólítás ellenére sem hagyta el a helyszínt. A holland katonai rendőrségi szóvivő szerint ezzel a tiltakozók bűncselekményt követtek el.
A Greenpeace közleménye szerint viszont arról van szó, hogy a gazdag elit több magánrepülőgépet használ, mint valaha, ami a legszennyezőbb repülési mód. Ezért, mint írják: "kevesebb járatot, több vonatot, valamint a szükségtelen rövid távú járatok és magánrepülőgépek tilalmát akarjuk”.
A holland hírportál arra is emlékeztetett, hogy korábban a tiltakozók tüntetést tartottak a Schiphol-i bevásárlóközpontban, amelyet azonban a helyi tanács bejegyzett és jóváhagyott. A reptéri akcióval kapcsolatban erről szó sem volt.
Megvalósul az utópia?
Az utóbbi időkben szervezett - egyelőre békés - akciók, melynek célpontjai a legtehetősebbek, kísértetiesen kezdenek abba az irányba "fejlődni", melyet Kim Stanley Robinson: A jövö minisztériuma című realista-utópiájában 2020-ban megírt. A magyarul is megjelent kötet a klímakatasztrófa és az erre válaszul adott ökoterrorizmus indokolhatóságát boncolgatja.
A magánrepülőgépek használata az utóbbi időben került viták keresztüzébe, mivel sokkal több szén-dioxid-kibocsátást bocsátanak ki utasonként, mint a kereskedelmi repülőgépek. Egyetlen magánrepülőgép annyi szén-dioxidot bocsáthat ki egy óra alatt, mint egy átlagos ember az Európai Unióban majdnem három hónap alatt – írja a Bloomberg a Közlekedés és Környezetvédelmi kampánycsoportra hivatkozva.
A holland környezetvédők akciója nehezen választható el attól, hogy vasárnap kezdődik az ENSz kövektező klímacsúcs fóruma. A COP27, melyet az egyiptomi Sarm-el-Sejkben tartanak, az előzetes tervek szerint az éghajlatváltozáshoz alkalmazkodó szegényebb nemzetek szükségleteire összpontosít.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)