Szerdán belföldön a KSH ismerteti első becslését a kiskerforgalom decemberi számairól. Tavaly novemberében a forgalom volumene a nyers adatok szerint 4,8, naptárhatástól megtisztítva 4,3 százalékkal nőtt az előző évhez képest.
Külföldön a nap a kínai Caixin szolgáltatóipari bmi végleges januári számaival indul (annak értéke valószínűleg 50,2 pont marad), majd Markit szolgáltatóipari bmi-k és decemberi kiskerszámok jönnek az eurózónából.
Délelőtt kiderül az is, hogy a lengyel jegybank tartja-e az 1,5 százalékos alapkamatot.
Délután pedig fontos amerikai adatok jönnek. Így napvilágot lát, hogyan változott januárban a magánszektor álláshelyeinek száma (az előző havi 257 ezer fő után a piac 220 ezer főre számít), és publikálják a Markit szolgáltatóipari bmi végleges januári értékét (az előzetes 53,7 pont volt).
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet