Az egyezség részleteit még kedden ismertetni fogják; az új kormányt pedig, amelynek mottója a "Jövőbe vetett bizalom", várhatóan az elkövetkező hetekben mutatják majd be - közölte Gerrit Zalm, a koalíciós tárgyalások vezetője.
Az alakuló kabinetben a március 15-i választásokon győztes, liberális konzervatív Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) mellett a Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA), a liberális D66 és a Keresztény Unió (CU) vesz részt - írta az MTI.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt