A megállapodást a klímaváltozás elleni nemzetközi összefogás eredményeként 2015. december 12-én fogadták el. A 1,5 fok megemlítése a megállapodásban a tengerszint emelkedésével létükben fenyegetett szigetállamok kérése volt, amit több mint száz ország, köztük az Európai Unió tagállamai, valamint az Egyesült Államok is támogatott.
A megállapodás egyik kulcseleme a finanszírozás, amely minden országot részvételre ösztönöz, többek között a magánforrások minél szélesebb körű bevonásával. Az aláíró országok ötévente értékelik intézkedéseik eredményét.
Magyarország az Európai Unió hat másik tagállamával együtt - Ausztria, Franciaország, Málta, Németország, Portugália és Szlovákia - október 5-én ratifikálta a megállapodást, miután előző nap az Európai Parlament és az Európai Tanács is megtette ezt. A hatályba lépés feltétele volt, hogy ratifikálja legalább 55 ország, amelyek együttesen a globális felmelegedésért felelős gázok 55 százalékát bocsátják ki.
Számos ország, köztük a világ két legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója - Kína és az Egyesült Államok - ratifikálta a klímamegállapodást. Az EU és hat tagállamának csatlakozása után immár 72 ország lett részese az egyezménynek, amelyek a globális kibocsátások 56,725 százalékáért felelnek.
A 2020-ig kidolgozandó részletszabályok további hatékony eszközöket sorakoztathatnak fel a klímaváltozás ellen, meghatározva a globális fellépés irányát a következő évtizedekre.
Legolvasottabb
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Veszélyben a TikTok Európában? Nagyon berágott az EU, a gyerekekre hivatkoznak
Ez történt januárban a benzinnel: erre nem sokan számítottak
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt