Az állemelnök Pak Gun Hje nemcsak hivatalát, hanem büntetőjogi mentességét is elveszítette, így vádat emelhetnek ellene az egyik bizalmasához fűződő, de őt is érintő korrupciós ügyben. Ami pedig megüresedett tisztét illeti, két hónapon belül elnökválasztást kell tartania Dél-Koreának - írja az Euronews.
A kormányfő, aki ügyvezető elnök is, mióta Pak Gun Hjét felfüggesztette a parlament, azt ígéri, hogy a kabinet ellenőrzése alatt tartja a botrány miatt egyre súlyosabb belpoltikai konfliktusokat. Nem engedi elszabadulni az indulatokat, nyugalmat teremt belföldön, és megnyugtatja a nemzetközi közösséget is.
A dél-koreai államfőt azzal gyanúsítják, hogy barátnője alapítványának támogatása fejében üzleti előnyöket ajánlott nagyvállalatoknak, köztük a technológiai óriás Samsungnak is.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak