Hivatali idejére esett a Szovjetunió összeomlása, a hidegháború vége, és irányítása alatt indult meg az első iraki háború - Kuvait felszabadítására - 1991 elején.
George Bush a Massachusetts állambeli Miltonban született 1924 június 12-én. A második világháborúban a legfiatalabb haditengerészeti pilótaként vett részt, amiért a Distinguished Flying Cross katonai kitüntetésben részesült. 1946-ban házasságot kötött Barbara Pierce-szel. Házasságukból hat gyermek született.
Kapcsolódó
A család a háború után Texasba költözött és a felfutó texasi olajkitermelésből szereztek vagyont. Politikai pályafutása nem kezdődött a legjobban, 1964-ben elbukott a texasi szenátorválasztáson. Utána egy rövid ideig kongresszusi képviselő volt (1966-1968), majd 1970-ben újra sikertelenül próbált bejutni a szenátusba.
Az 1980-as republikánus jelöltállító gyűlésen ugyan alulmaradt Ronald Reagannel szemben, ám Reagan felkérte őt alelnök-jelöltjének és egészen 1988-ig töltötte be a posztot. Az 1988-as választáson a republikánusok első számú jelöltjeként 426 elektori szavazattal elsöprő többséget szerzett. A hidegháború vége és a kommunizmus bukása után elsőként fogalmazta meg az Új Világrend koncepcióját, amely azóta is meghatározza az Egyesült Államok külpolitikáját. Az 1992-es elnökválasztáson nem sikerült újraválasztatnia magát.
A Parkinson-kórban szenvedő George Busht április közepén - egy nappal felesége, Barbara Bush temetése után - szállították be egy houstoni kórház intenzív osztályára a véráramába került fertőzés miatt. Feleségével 2018 januárjában ünnepelték 73-ik házassági évfordulójukat.
Legidősebb fia, George W. Bush az Egyesült Államok 43. elnöke, másik fia, Jeb Bush pedig két ciklusban Florida kormányzója volt, és a 2016-os elnökválasztáson harcba szállt a republikánusok elnökjelöltségéért is - írta összefoglalójában a hirado.hu.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni